Elfogták az unokázós csalók sofőrjét is

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A Budapesti Rendőr-főkapitányság unokázós nyomozócsoportja azonosította, és elfogta azt a férfit, aki három bűncselekménynél a sofőr szerepét töltötte be.

A 43 éves perkátai H. József 2019. február 23. és március 8. között három unokázós csalásban vett részt. A férfi társait három idős személyhez vitte el Budapest XVIII. és XXI. kerületébe, valamint Pécelre. Az elkövetők módszere továbbra is az volt, hogy magukat a sértett hozzátartozójának, ismerősének adták ki, és közlekedési balesetre hivatkozva pénzt kértek. Az elkövetők a három sértettől több mint 7,5 millió forintot csaltak ki.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozói a sofőr társait 2019. június elején fogták el, majd miután azonosították H. Józsefet, 2019. június 21-én délután Józsefvárosban őt is elfogták. A BRFK Vagyonvédelmi Osztály nyomozói a férfit őrizetbe vették, és három rendbeli csalás bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki. Az unokázós nyomozócsoport kollégái előterjesztést tettek H. József letartóztatásának indítványozására, amelyet az illetékes bíróság 2019. június 24-én elrendelt.

<< Vissza az előző oldalra