Ellopott széf

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A marcali rendőrök az üggyel kapcsolatban egy német állampolgárt vettek őrizetbe és egy somogysámsoni lakost hallgattak ki gyanúsítottként.

A Marcali Rendőrkapitányságon 2018. augusztus 30-án egy férfi feljelentést tett arról, hogy egy marcali ingatlanból ismeretlen elkövetők egy falba beépített széfet tulajdonítottak el, amelyben több millió forintnak megfelelő euró volt.

A nyomozók az ügyben folytatott széleskörű adatgyűjtésnek köszönhetően - a bűncselekmény elkövetésével kapcsolatban - azonosítottak egy 66 éves férfit. A német állampolgárságú személyt 2018. szeptember 18-án – őrizetbe vétele mellett - lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására, amit a Kaposvári Járásbíróság a mai napon elrendelt.   

Az üggyel összefüggésben egy 27 éves nőt is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök, mert tudomása volt a bűncselekmény elkövetéséről, segített a széf elrejtésében és az eltulajdonított pénzből is részesedést kapott, ezért orgazdaság miatt kell felelnie. Az egyenruhások a házkutatások alkalmával megtalálták és lefoglalták az ellopott széfet és a készpénz egy részét.  

<< Vissza az előző oldalra