Először kérte, majd erőszakkal elvette

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az alattyáni sörözőből házáig követte a sértettet a 49 éves támadó. A rendőrök elfogták.

A Jászberényi Rendőrkapitányság eljárást indított rablás bűntett elkövetésnek megalapozott gyanúja miatt V. László alattyáni lakos ellen. A 49 éves férfi 2019. május 9-én a késő délutáni órákban Alattyánon egy presszóban italozott, ahol egy másik vendégtől pénzt kért, de nem kapott. Miután a férfi távozott a vendéglátó egységből V. László követte őt, majd a családi házának udvarára is utánament. Ott már fenyegetéssel követelte a pénzt a sértettől, akit fellökött, majd a kezében szorongatott több tízezer forintot erőszakkal elvette és távozott.

A sértett 2019. május 13-ai bejelentését követően a rendőrök otthonában elfogták, gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették a támadót. A rendőrség előterjesztést tett letartóztatásának indítványozására.  

<< Vissza az előző oldalra