Előzetes letartóztatásba helyezték a pásztói csecsemőgyilkost

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A bíróság elrendelte annak a 34 éves nőnek az előzetes letartóztatását, aki megölte újszülött gyermekét.

Mint ahogy arról korábban hírt adtunk, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság eljárást folytat emberölés bűntett megalapozott gyanúja miatt egy 34 éves pásztói nő ellen.

A nyomozás adatai, valamint az igazságügyi orvosszakértői vélemény alapján a gyanúsított megszülte gyermekét, akit ezt követően megölt. A nőt a rendőrök 2018. január 10-én elfogták, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság épületébe előállították, gyanúsítottként hallgatták ki, aki a bűncselekmény elkövetését elismerte. A nőt a nyomozók  bűnügyi őrizetbe vették. 

Az illetékes bíróság 2018. január 12-én a 34 éves pásztói lakost előzetes letartóztatásba helyezte.

<< Vissza az előző oldalra