Előzetesben a rabló

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Négy órán belül elfogták a tapolcai rendőrök azt a 15 éves fiatalt, aki egy idős nő táskáját vette el erőszakkal.

A Tapolcai Rendőrkapitányság rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a 15 éves fiúval szemben.

Az eljárás adatai szerint a gyanúsított 2018. március 21-én 10 óra körül Tapolca egyik áruházának parkolójában kifigyelt egy 88 éves helyi lakost, akit követni kezdett. A város egyik utcájában hátulról meglökte az idős nőt, aki elesett, majd a fiú kitépte kezéből a táskáját.

 

Az adatgyűjtés eredményeként a rendőrök a fiatal támadót a bejelentést követő négy órán belül elfogták, majd előállították a Tapolcai Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki. A fiú ruházatának átvizsgálásakor pulóverének zsebéből előkerült az eltulajdonított több mint hetvenezer forint készpénz egy része, illetve a sértett mobiltelefonja.  A házkutatás alkalmával a nyomozók megtalálták a maradék lopott készpénzből vásárolt különböző termékeket is.

A Tapolcai Rendőrkapitányság a további eljárást rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a fiatalkorú bűnügyi őrizetbe vétele mellett folytatja. A nyomozó hatóság indítványozta előzetes letartóztatását, melyet az illetékes bíróság 2018. március 23-án elrendelt.

<< Vissza az előző oldalra