Előzetesben a váci rabló

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Váci Járásbíróság elrendelte az előzetes letartóztatását annak a 40 éves nőnek, aki egy idős férfit rabolt ki Vácon.

A Váci Rendőrkapitányságon indult eljárás rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy 40 éves nő ellen.

Ahogy arról korábban hírt adtunk, J. Enikő 2017. november 10-én délelőtt Vácon az egyik utcában leszólított egy 75 éves férfit, akit ezután fellökött. A földre eső sértettet ezután több alkalommal megrúgta, majd nadrágjából kivette a pénztárcáját, benne készpénzzel, bankkártyákkal és személyes iratokkal. Ezek után a helyszínről elmenekült.

A váci rendőrök az ügyben végrehajtott adatgyűjtések eredményeként azonosították a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét, akit 2017. november 14-én Vácon elfogtak.

A sértett okmányait és bankkártyáit a rendőrök a bűncselekmény helyszínének közelében megtalálták és a sértettnek visszaadták. 

Előállítását követően a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki és őrizetbe vették a nőt, majd előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására, amelyet a Váci Járásbíróság 2017. november 16-án elrendelt.

"

<< Vissza az előző oldalra