Embercsempészés miatt kell felelnie két taxisnak

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A két budapesti férfi Biharkeresztesnél vett fel nyolc illegális migránst. A rendőrök elfogták őket.

A rendőröknek 2023. október 9-én este szúrt szemet két várakozó taxi Berekböszörményben. Igazoltatták, majd kérdőre vonták őket, hogy milyen fuvarra várnak késő este egy ilyen kis településen. Konkrét választ nem kaptak, de zavart, ideges lett a két sofőr.

A rendőrök az intézkedést követően jelezték környékbeli kollégáiknak a két taxi jelenlétét. Nem sokkal később az autók Biharkeresztesen tűntek fel 23 óra körül. A járőrök újra megállították őket, azonban ekkor már utasokat is vittek, összesen nyolc illegális migránst. A külföldiek sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét nem tudták hitelt érdemlően igazolni. Meghallgatásuk után a rendőrök átadják őket a román hatóságoknak.

A 28 és 31 éves taxist gyanúsítotti kihallgatásukat követően bűnügyi őrizetbe vették a nyomozók. A Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság embercsempészés bűntett megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást velük szemben.

Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

<< Vissza az előző oldalra