Felfegyverkezve garázdálkodtak – elfogták őket a járőrök

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A bajai rendőrök őrizetbe vettek egy román állampolgárt, aki késsel akart nyomatékot adni a szavainak egy veszekedés során. Szabadlábon védekező társát gyanúsítottként hallgatták ki.

 

A Bajai Rendőrkapitányság munkatársai nyomozást indítottak csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette miatt. A gyanú szerint 2020. július 4-én hajnalban egy sükösdi utcában több férfi összeveszett. A vita dulakodásba torkollott, melynek során egy 29 éves román állampolgár egy késsel először egy helyi fiatalt szúrt meg, majd egy idősebb férfinek a könyökét is megsebezte. A sérült fiatalember el akart menekülni, ám ekkor egy 24 éves helybéli egy karóval ráütött a hátára. A sértettek az elsődleges orvosi vélemény szerint könnyű sérüléseket szenvedtek.

A késsel támadó román férfit, illetve társát, aki karóval bántalmazta áldozatát, a járőrök elfogták és előállították. A kihallgatásokat követően a külföldi gyanúsítottat őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására. Társa jelenleg szabadlábon védekezhet.

A nyomozók vizsgálják, hogy a verekedéssel végződő vitában még kik vettek részt, és gyanúsíthatóak-e bármilyen bűncselekménnyel.

<< Vissza az előző oldalra