Felvette, majd eltette

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság eljárás folytatott jogtalan elsajátítás vétségének megalapozott gyanúja miatt egy 44 éves nővel szemben.

A nyomozás adatai szerint a sértett 2019. január 25-én délután Besnyőn, a Faluház környékén kabátzsebéből elveszítette irattartóját, az abban található személyes okmányokkal és több tízezer forint készpénzzel együtt. Amint észrevette, hogy az iratai nincsenek nála, visszament a helyszínre, azonban az eltűnt tárgyat nem találta ott, és feljelentést tett a rendőrségen.

A nyomozók az ügyben végzett adatgyűjtés eredményeként és a térfigyelő kamerafelvétel alapján azonosították a feltételezett elkövetőt, akit gyanúsítottként hallgatták ki. A 44 éves besnyői nő elmondta, hogy mivel nehéz anyagi körülmények között él, megörült a talált pénznek, ezért azt az iratokkal együtt magához vette.

A  nyomozás vizsgálati szakaszában a dunaújvárosi nyomozók a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat a napokban az illetékes ügyészségnek átadták.

 
<< Vissza az előző oldalra