Fényűzően élt a lányok futtatásából

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
ORFK Kommunikációs Szolgálat

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kerítés és kitartottság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást egy mérai férfival szemben.

A nyomozás adatai szerint a 27 éves férfi 2017 augusztusától elfogása napjáig szervezte és irányította – ezidáig bizonyíthatóan – öt fiatal nő Magyarországról Németországba és Svájcba történő utaztatását, valamint szállásolását. A megalapozott gyanú szerint mindezt azért tette, hogy a lányok az adott célállomáson az általa bérelt lakásokban, szobákban vagy panziókban anyagi haszonszerzés céljából prostitúciós tevékenységet folytassanak. A férfi a futtatott nőket napi szinten személyesen vagy telefonon ellenőrizte, illetve irányította. A prostituáltaknak naponta be kellett számolniuk a szexuális szolgáltatásokért kapott bevételükről, amelynek nagy részét elvette a lányoktól és abból fedezte mindennapi életvitelét. Volt olyan lány, akinek napi 100 eurót kellett leadnia futtatójának.

A KR NNI munkatársai a Terrorelhárítási Központ műveleti egységének közreműködésével 2018. május 2-án a férfit mérai otthonában elfogták. A házkutatás alkalmával a nyomozók a bűncselekménnyel összefüggésbe hozható feljegyzéseket, adásvételi szerződéseket, tárgyi bizonyítási eszközöket, valamint egy nagy értékű luxusjárművet foglaltak le. A prostituáltként dolgoztatott – és tanúként kihallgatott – nők otthonaiban további bizonyítékokat találtak a rendőrök.

A KR NNI nyomozói a férfit előállítását követően gyanúsítottként hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására, amelyet a bíróság elrendelt.

<< Vissza az előző oldalra