Forró vízzel öntötte le fia barátnőjét

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Forró vízzel öntötte le fia barátnőjét 2013 novemberében egy 53 éves kövágóörsi férfi, aki nehezményezte, hogy a nő az ebéd készítéséhez az ő gázpalackjából pazarolja a gázt.

A Tapolcai Rendőrkapitányság ügyeletére 2013. november 22-én 15 óra 30 perckor érkezett a bejelentés, hogy a Balaton parti településen egy fiatal nőt leforráztak és feltehetően bántalmazták is. 

A 27 éves nő elmondta a rendőröknek, hogy barátja szüleinek lakásában az ebédet készítette, megpucolta a zöldségeket és feltette főni. Később azt vette észre, hogy amíg kiment a konyhából valaki lekapcsolta a gázt.  Hamarosan megjelent a konyhából P. J. és vitatkozni kezdett vele. Számon kérte, hogy meri az általa vásárolt gázpalackot használni, majd fogta a fazekat és a forró vizet ráöntötte a nőre. A kiabálásra a sértett barátjának testvére futott be, aki gyorsan hideg vizes törölközővel borogatta a nő égési sérüléseit. 

A helyszínre érkező Bognár Zsolt r. őrmester körzeti megbízott elfogta P. J.-t, aki ellen súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást a Tapolcai Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya. A nyomozást a napokban befejezték és az ügy iratait vádemelési javaslattal küldték meg a Tapolcai Járási Ügyészségnek.

<< Vissza az előző oldalra