Fülöncsípték az orgazdákat

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Nem jutottak messzire azok az orgazdák, akik egy Kőbányáról lopott autóval közlekedtek.

Egy kőbányai férfi 2018. március 29-én tett bejelentést a rendőrségen, hogy ellopták az autóját Budapest X. kerületéből, a Cserkesz utcából. A BRFK Felderítő Főosztály Gépjármű Bűnözés Elleni Osztály nyomozói a bevezetett nyomozati cselekmények alapján pár órán belül megtalálták a lopott autót egy pestszentlőrinci parkolóban. Érkezésükkor arra lettek figyelmesek, hogy a lopott jármű körül feltűnik egy autó, benne két férfival. Látták, ahogy az autó utasa átszáll a lopott járműbe, majd a két gépkocsi nagy sebességgel az utcából elhajtott.

A lopott járművet a rendőrök rövid időn belül megállították és vezetőjét, a 45 éves budapesti M. Norbertet elfogták. A nyomozók egy órával később a VIII. kerületben elfogták a férfi társát is, a 43 éves budapesti B. Györgyöt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztályának nyomozói a két férfit orgazdaság bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki és őrizetbe vételük mellett előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására, melyet a bíróság 2018. március 31-én elrendelt.​

<< Vissza az előző oldalra