Garázdaság és testi sértés miatt emelhetnek vádat

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelést javasol a rendőrség az ellen a férfi ellen, aki egy deszkával támadt vitapartnerére Mánfán.

Felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett, valamint könnyű testi sértés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt nyomozott a Komlói Rendőrkapitányság egy 27 éves pécsváradi férfi ellen, aki 2018. január 8-án 16 óra 30 perc körül bántalmazott egy másik férfit Mánfán. A megalapozott gyanú szerint a férfi összeszólalkozott a sértettel, majd megütötte és megrúgta. Ezután a gyanúsított egy kerítésről letépett egy deszkát, majd azzal fejbe ütötte vitapartnerét. A bántalmazás során könnyű sérüléseket szenvedő férfi az ütéstől a földre esett. A rendőrök a férfit elfogták, előállították és gyanúsítottként hallgatták ki, tettét beismerte.

A gyanúsított ügyében a Komlói Rendőrkapitányság a napokban az eljárást befejezte, és az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte az ügyészségnek. 

<< Vissza az előző oldalra