Gépkocsifeltörőt fogtak a józsefvárosi rendőrök

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Őrizetbe vették a nyomozók azt a férfit, aki feltört egy parkoló autót, és ellopta a benne lévő tabletet. Az elkövető a gyanúsítotti kihallgatásakor további két gépkocsifeltörést is beismert.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a 38 éves budapesti J. István 2017. november 10-én 16 óra 50 perc körül Budapest VIII., Nap utcában betörte egy parkoló autó ablakát, és ellopta a benne lévő tabletet, majd elmenekült a helyszínről.

A rendőrök a térfigyelő kamerák felvételei alapján beazonosították az elkövetőt, aki ellen elfogatóparancsot adtak ki. A józsefvárosi Térfigyelő Központ munkatársai 2017. november 13-án észlelték, hogy a Kőris utcában tartózkodik a férfi, akit a kiérkező járőrök a helyszínen elfogták, majd előállították.

A rendőrök J. Istvánt lopás bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki, amely során két korábbi gépkocsifeltörést is beismert, amit szintén Józsefvárosban követett el. A Budapesti Rendőr-főkapitányság VIII. kerületi Rendőrkapitányságának nyomozói a férfit őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására.

<< Vissza az előző oldalra