Gondozójuk adta el a rábízott állatokat

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság

A telephely állatgondozója – és egyben biztonsági őre – 151 sertést és 40 mázsa takarmányt adott el rövid idő alatt. A kiskunmajsai nyomozók őt gyanúsítottként hallgatták ki.

 

Egy helyi vállalkozás képviselője 2018. augusztus 6-án feljelentést tett a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság Kiskunmajsai Rendőrőrsén, mivel a cég telephelyéről eltűnt összesen 151 malac, süldő és hízó, valamint 40 mázsa takarmány közel 6 millió forint értékben.

 

Az ügyben nyomozást rendeltek el, mely során kiderült, hogy a társaság egyik alkalmazottja az elmúlt egy hónapban apródonként eladogatta a rábízott állatokat és a tápot. A férfi nappal a jószágokat gondozta, éjszaka pedig őrként vigyázott az értékekre. A rendőrök kutatás során az eltűnt sertések egy részét megtalálták. A 33 éves férfit sikkasztás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

 

1

<< Vissza az előző oldalra