Halált okozó testi sértés Hódmezővásárhelyen

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Dulakodás során ököllel többször arcon ütötte apját egy helybeli férfi Hódmezővásárhelyen. A sértett a kórházban belehalt sérüléseibe.

Egy családi vita 2018. szeptember 24-én 17 óra 30 perc körül tettlegességig fajult egy hódmezővásárhelyi ingatlanban. Az apa egy nagyméretű, üstkavaró lapáttal fejbe ütötte fiát, aki ezt ököllel viszonozta. A két-három ütés erejétől az apa eszméletét vesztette. A férfit fejsérülésekkel a mentőszolgálat kórházba szállította, ahol csaknem egy óra múlva belehalt sérüléseibe.
A kiérkező rendőrök a helyszínen elfogták és előállították a 45 éves férfit. Ellene halált okozó testi sértés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányságon. Gyanúsítotti kihallgatása során beismerte a bűncselekmény elkövetését. A nyomozók a feltételezett elkövetőt őrizetbe vették, majd az ügyészségen előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

<< Vissza az előző oldalra