Hamis rendszámtábla, trükkös motoros

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Baracskán hamis rendszámtábla miatt intézkedtek a Fejér megyei rendőrök, míg Agárdon egy motor okmányainál merültek fel problémák.

Martonvásáron 2019. április 22 – én éjfél körül próbáltak megállítani egy nagy sebességgel közlekedő Maserattit a Martonvásári Rendőrőrs járőrei, azonban az autó a megkülönböztető fény-, és hangjelzésre nem állt meg. A rendőrök végül Baracskán egy kereszteződésben tudták a gépkocsit intézkedés alá vonni, mivel a sofőr a kanyart nem tudta bevenni és az autó tovább sodródva az úton megállt.

Az intézkedés során a járművet vezető 30 éves D. Attila ráckeresztúri lakos vezetői engedélyt nem tartott magánál és az autó forgalmi engedélyét sem tudta bemutatni. Az egyenruhások a helyszínen megállapították azt is, hogy az autó rendszámtábláján kisebb átalakítást végeztek, az hamisított ezért a két férfit elfogták és előállították a rendőrségre.

Ugyanezen a napon 11 óra 30 perc körül a szabadegyházai körzeti megbízott Agárdon vont intézkedés alá egy motorost. Az igazoltatáskor kiderült, hogy a nagy motor hengerűrtartalma nem volt bejegyezve az adásvételi szerződésbe és azt felhasználva úgy kötöttek biztosítást rá, mintha az segédmotoros kerékpár volna.  Az 59 éves székesfehérvári K. Istvánt ezért előállították a Gárdonyi Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt.

<< Vissza az előző oldalra