Hármat egy csapásra

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A gödöllői nyomozók körzeti megbízott kollégájuk információi alapján egy nap alatt elfogtak egy katalizátorlopással gyanúsítható triót.

Egy kistarcsai telephely tulajdonosa értesítette a rendőrséget 2021. március 1-én délelőtt, hogy a zárt ingatlanán tárolt autók katalizátorát valakik ellopták, miután a drótkerítést átvágták.

A rendőrök másnap három helyi férfit állítottak elő, miután a település körzeti megbízottja a beszerzett adatokat vegyítette személyismeretével.

Egyikük, a bűncselekmény elkövetésében bűnsegédlettel gyanúsítható, jelenleg hat másik büntetőeljárásban érintett 39 éves férfi autójában 3 emelőt és egy reszelőt találtak. Kihallgatásán panaszt tett a gyanúsítás ellen és állította, nem tudta, hogy társai bűnös tevékenységet végeztek, amikor elfurikázta őket a helyszínre.

A lopással szintén meggyanúsított 31 éves férfi - aki ellen két másik büntetőeljárás is folyik jelenleg - kihallgatásán panaszt tett a gyanúsítás ellen, majd a vallomástételt és a jegyzőkönyv aláírását is megtagadta. 27 éves öccse beszédesebbnek bizonyult, védekezésének lényege az volt, nem követte el a bűncselekményt, mert megzavarták benne. Megpróbálták ugyan levágni a katalizátorokat, de hiába veselkedtek neki kétszer is, nem jártak sikerrel.

A Gödöllői Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya az azóta letartóztatott három férfi ellen lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást.

<< Vissza az előző oldalra