Három bűncselekmény, egy gyanúsított

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Engedély nélkül tartott lőfegyverrel ölte meg szomszédja kutyáját egy férfi Medgyesbodzáson. A rendőrök a házkutatás során megtalálták a fegyvert és a lőszereket is. Emellett egy udvari melléképületben több zacskónyi szárított növényt foglaltak le, a kert végéből pedig 29 tő kender növény került elő.

Lelőtte szomszédja kutyáját egy férfi 2018. augusztus 25-én a reggeli órákban Medgyesbodzáson. Az állat bement a férfi bekerítetlen udvarára, ekkor érte a találat. A rendőrséget a kutya gazdája értesítette, miután vérnyomokat talált a férfi háza előtt. Az intézkedő rendőrök az udvar hátsó részében megtalálták a kölyökkutya tetemét. A 46 éves férfi nem tagadta, hogy ő lőtte le az állatot, de azt állította, hogy légpuskát használt. A rendőrök azonban a kutya sérüléséből arra következtettek, hogy a férfi lőfegyvert tarthat otthon. A házkutatás során engedély nélkül tartott puskákat és lőszereket is találtak a nyomozók, ezeken kívül pedig egy udvari melléképületben, dobozokban és zacskókban is szárított cannabis került elő. A rendőrök ezután alaposan átnézték a kert hátsó részét és egy fákkal sűrűn benőtt területen 29 tő kender növényt találtak.A nyomozók a töveket és a szárított növényeket is lefoglalták, hatóanyag-tartalmukat pedig szakértők vizsgálják meg. A Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés bűntettének gyanúja, kábítószer birtoklása bűntettének gyanúja és állatkínzás vétség gyanúja miatt indított eljárást a férfi ellen.

<< Vissza az előző oldalra