Három kerékpár öt nap alatt

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kecskeméti nyomozók őrizetbe vették azt a helyi férfit, aki a gyanú szerint a megyeszékhelyen több kerékpárt is eltulajdonított.

 

A Kecskeméti Rendőrkapitányságon 2018. december 4-én az esti órákban tett bejelentést egy helyi férfi, mivel a délután folyamán a belvárosban valaki eltulajdonította a lezárt – hozzávetőleg 70.000 forint értékű – kerékpárját. Az eljárás során kiderült, hogy a történteket a térfigyelő rendszer kamerái rögzítették.

A rendelkezésre álló felvételek alapján a nyomozók beazonosították és 2018. december 13-án otthonában elfogták S. Zoltánt. Őt lopás bűntett elkövetésnek megalapozott gyanúja miatt kihallgatták és őrizetbe vették.

A rendőrök azzal is gyanúsítják a 40 éves kecskeméti férfit, hogy szintén Kecskemét belvárosában december 7-én délután, valamint december 8-án este további két lezárt biciklit is eltulajdonított. Ezek együttes értéke hozzávetőleg 100.000 forint.

A kecskeméti nyomozók előterjesztést tettek a gyanúsított letartóztatásának indítványozására.

<< Vissza az előző oldalra