Három nap alatt 11 járművet törtek fel

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A XIII. kerületi nyomozók bíróság elé állítási javaslattal zárják annak a két autófeltörőnek az ügyét, akik a 11 feltört jármű közül ötből loptak is.

A 21 éves budapesti M. Irén és társa, egy 19 éves csenyétei férfi 2019. április 12. és április 14. között Budapest XIII. kerületében 11 gépjárművet megrongált és feltört. Az elkövetők öt alkalommal, összesen 160 ezer forint értékben, különböző műszaki cikkeket és okmányokat loptak, miután betörték a furgonok, illetve az autók ablakát.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIII. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói egy napon belül azonosították az elkövetőket, majd 2019. április 14-én hajnalban a Frangepán utcában autófeltörés közben tetten érték őket. A rendőrök a férfinál megtalálták a bűncselekmény elkövetéséhez használt eszközt, a nőtől pedig egy babakocsiban bűncselekményekből származó tárgyakat foglaltak le.

A nyomozók az elkövetőket előállították a kerületi rendőrkapitányságra, ahol őrizetbe vételük mellett lopás bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki, amely során beismerték a bűncselekmények elkövetését.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozói a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és az iratot bíróság elé állítási javaslattal adják át az illetékes ügyészségnek.

<< Vissza az előző oldalra