Három nap, három garázdaság

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Balatonfüredi Rendőrkapitányság befejezte az ügyben folytatott vizsgálatot.

Garázdaság vétség elkövetésének gyanúja miatt indult eljárás egy 26 éves kalocsai lakossal szemben. A férfi 2018. július 20-án 14 óra 20 perc körül Balatonfüreden bement egy dohányboltba, ahol hangosan kiabálni kezdett, majd az ott lévő hűtőszekrényre ütött. Két nap múlva délután szintén a Balaton-parti városban az utcán káromkodott, majd több marék kővel megdobálta társát. 2018. augusztus 16-án este pedig egy balatonfüredi üzletben a vendégeket zaklatta, kiabált, a pultra csapott és egy poharat az épület falához vágott.

A gyanúsítottal szemben a három rendbeli garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult nyomozás vizsgálati szakaszában a Balatonfüredi Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, az ügyben keletkezett iratokat átadta az illetékes ügyészségnek.

<< Vissza az előző oldalra