Hosszú hétvége a hűvösön

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
ORFK Kommunikációs Szolgálat

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) munkatársai két kábítószer-kereskedőt fogtak el.

A KR NNI kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást a 24 éves K. Csaba Dávid és a 28 éves P. Dániel fővárosi lakosok ellen.

A rendőrök 2019. március 12-én egy XIV. kerületi lakás előtt ütöttek rajta K. Csaba Dávidon. A nyomozók átkutatták a lakást, ahol kábítószergyanús anyagokkal – közel 3 kilogramm összsúlyú fehér por, tabletták, zöld növényi törmelék - megtöltött csomagokat, valamint az adagoláshoz használt eszközöket találtak és foglaltak le. Az egyik zacskóban talált, bruttó 518,7 gramm tömegű porról az előzetes tesztek alapján megállapították, hogy az amfetamin, feketepiaci értéke körülbelül másfél millió forint.

A nyomozás során felmerült, hogy az elfogott férfi a 28 éves P. Dánielt bízta meg, hogy a kábítószereket továbbárusítsa. Őt a rendőrök még aznap szintén elfogták, majd mindkét férfit előállították. Gyanúsítotti kihallgatásukat követően őrizetbe vették őket, és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.

A KR NNI Felderítő Főosztály Bűnszervezetek Elleni Osztálya szakértők bevonásával folytatja a nyomozást.

 

<< Vissza az előző oldalra