Ismét komplex bűnügyi és rendészeti ellenőrzést tartottak a belvárosban

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A BRFK a társszervekkel közösen újabb ellenőrzést tartott az V., VI. és VII. kerületi szórakozóhelyeken, illetve azok környékén.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság rendőrei a Készenléti Rendőrség, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, a Budapesti Közlekedési Központ, az Innovációs és Technológiai Minisztérium, a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság, az Erzsébetvárosi Rendészeti Igazgatóság, az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság, a Katasztrófavédelem, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, valamint a polgárőrség munkatársaival közösen, komplex bűnügyi és rendészeti ellenőrzést tartottak 2019. szeptember 20-án, a késő esti és éjszakai órákban. Az ellenőrzés a turisták által sűrűn látogatott terézvárosi, erzsébetvárosi és belvárosi szórakozó- és vendéglátóhelyekre, illetve azok közvetlen környezetére koncentrálódott.

A komplex bűnügyi és rendészeti ellenőrzés során a rendőrök a főváros frekventált területeit és három szórakozóhelyet ellenőriztek, összesen 156 embert igazoltattak és 11 embert állítottak elő, többek között három embert kábítószer birtoklása miatt, két-két személyt garázdaság és zseblopás miatt, egy ember ellen pedig körözés volt érvényben. Összesen 280 járművezetővel szemben alkalmaztak alkoholszondát és egy esetben sem volt pozitív eredmény.

A rendőrök a társszervekkel együtt összesen 36 taxist ellenőriztek, amely során egy esetben szabálysértési feljelentéssel éltek, mert a taxinak használt autót korábban már kivonták a forgalomból. A társhatóságok további 12 esetben egyéb eljárást kezdeményeztek.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság a társszervekkel közreműködve, előre be nem jelentett időpontokban tovább folytatja az ellenőrzéseket Budapest V., VI. és VII. kerületében a vendéglátóhelyeken, illetve azok közvetlen környezetében.

<< Vissza az előző oldalra