Ismét rablót fogtak a budapesti rendőrök

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Egy héten belül a harmadik rablót fogták el a budapesti rendőrök. A férfi 2017 nyarán társával együtt két rablást is elkövetett a fővárosban.

A nyomozás adatai szerint a 43 éves Gy. Csaba és társa, a 30 éves G. Kristóf 2017. június 1-jén a délelőtti órákban motorral érkezett a IX. kerületbe, a Bakáts térre, ahol Gy. Csaba odalépett egy nőhöz, akinek válltáskáját megragadta, majd a sértettet a földre rántotta. A rabló társa eközben figyeléssel biztosította a bűncselekmény elkövetését. A férfi a táskát megszerezte, majd a benne lévő pénzzel együtt elmenekült.

Közel két hónap elteltével 2017. július 26-án 12 óra körül Budapest VI. kerületében, a Teréz körúton a két budapesti rabló rátámadt egy férfire, akit gázsprayvel lefújtak, bántalmaztak, majd a táskáját elvették. A két elkövető a rablással szerzett több mint 10 millió forinttal együtt elmenekült a helyszínről.

A bevezetett nyomozati cselekmények és adatgyűjtések eredményeként a nyomozók az elkövetőket rövid időn belül azonosították. G. Kristófot 2017. augusztus 22-én Zamárdiban fogták el a rendőrök, majd őrizetbe vették, gyanúsítottként hallgatták ki és előterjesztést tettek letartóztatására. Gy. Csaba ellen elfogatóparancsot adtak ki.

A cinkotai rendőrök 2019. január 10-én délelőtt a XVI., Veres Péter úton igazoltatták Gy. Csabát, aki azért, hogy elkerülje a felelősségre vonást, másnak az adatait diktálta be. A járőröknek azonban ez feltűnt és mivel nem tudta magát hitelt érdemlően igazolni, ezért előállították a kerületi kapitányságra, ahol rövid időn belül kiderült valódi személyazonossága.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Rablási Osztályának nyomozói Gy. Csabát rablás és súlyos testi sértés bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették, és előterjesztést tesznek letartóztatásának indítványozására.

 

<< Vissza az előző oldalra