Italoztak, majd leszúrta

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Emberölés kísérletével gyanúsítják azt a férfit, aki Székelyszabaron egy késsel szúrta meg vitapartnerét.

A mentők értesítették a rendőröket 2019. május 25-én 20 óra körül arról, hogy egy székelyszabari háznál egy szúrt sebből vérző férfit látnak el. A helyszínre érkező rendőrök megállapították, hogy a házban hárman italoztak, majd egyikőjük – egy 90 éves helyi férfi – egy korábbi vitás ügy miatt összeszólalkozott a társaság egy másik tagjával, majd az asztalról magához vett egy kést, és szívtájékon megszúrta vitapartnerét. A férfit a mentők súlyos, életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba. A rendőrök a lakásán elfogták az elkövetéssel gyanúsítható férfit, majd előállították és kihallgatták.

Ellene emberölés kísérlete miatt nyomoz a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság. A gyanúsítottat őrizetbe vették, és kezdeményezték bűnügyi felügyeletét.

<< Vissza az előző oldalra