Itt van a laptop elásva…

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Irodaházból lopott egy férfi - a fővárosi rendőrök elfogták és az elrejtett gépet is előkerítették.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság IX. Kerületi Rendőrkapitánysága eljárást indított egy ferencvárosi irodaházban történt laptoplopás ügyében, mely 2022. február 18-án este történt.

A kerületi rendőrök a beszerzett adatok alapján eljutottak az irodaház egyik alkalmazottjához, aki a cégnél takarítóként dolgozott. A nyomozók a feltételezett elkövetőt lopás bűntett miatt hallgatták ki gyanúsítottként, mely során beismerő vallomást tett. Elmondta, hogy egy harapófogóval elvágta a rögzítőkábelt, majd az így megszerzett gépet a ruhája alá rejtette, munkája végeztével pedig magával vitte és elrejtette. Célja a pénzszerzés volt: a közel félmillió forint értékű laptopot el akarta adni. A férfi elárulta azt is, hogy hová rejtette az ellopott tárgyat, amit a rendőrök jelenlétében előásott rejtekhelyéről – a föld alól.

<< Vissza az előző oldalra