Jogos vagy jogosnak vélt

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök elfogták azt a debreceni férfit, aki bántalmazta főbérlőjét. A nő súlyos sérüléseket szenvedett.

A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya 2018. november 28-án önbíráskodás bűntett elkövetésnek gyanúja miatt indított nyomozást, mivel egy nő arról értesítette a rendőröket, hogy albérlője bántalmazta őt, majd elhagyta a lakást.

A járőrök és a nyomozók a helyszínre mentek, ahol adatgyűjtést végeztek és tanúkat hallgattak meg. A bűnügyi osztály munkatársai beazonosították a támadót és 2018. december 6-án Debrecenben, a Csapó utcában elfogták.

A nyomozók előállították a 27 éves férfit a rendőrkapitányságra, ahol kihallgatták, őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

Sz. Gyula a megalapozott gyanú szerint egy jogos vagy jogosnak vélt tartozás miatt, egy vastárggyal többször fejen vágta főbérlőjét, majd amikor a nő a földre esett, még megrúgta és egy ruhafogassal többször fejen ütötte. A sértett a bántalmazás következtében súlyos sérülést szenvedett.

<< Vissza az előző oldalra