Kábelt loptak, őrizetben vannak

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Békés megyei rendőrök elfogtak három férfit, akik a gyanú szerint több ezer méternyi kábelt loptak el Mezőkovácsházán és a Bács-Kiskun megyei Kiskőrösön.

A Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság és a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Közterületi Támogató Alosztályának rendőrei 2019. május 22-én, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Jászkiséren elfogtak három férfit, akik a gyanú szerint nagy mennyiségű kábelt loptak Mezőkovácsházán, és a Bács-Kiskun megyei Kiskőrösön. Először 2019. március 23-án, Kiskőrösön egy utcaszakasz két szerelőaknájába másztak le, majd a bekötési pontoknál elvágták és kihúzták az ott futó rézkábelt. Ezután 2019. május 14-e és 17-e között Mezőkovácsházán hasonló módon loptak el közel 2000 méternyi kábelt.

Emellett Debrecenben, egy lopás kísérlet is a számlájukra írható. A Hajdú-Bihar megyei megyeszékhelyen 2019. január 10-én jártak. Akkor egy elosztószekrényből próbáltak meg lopni, de nem sikerült nekik, azonban a szekrény megrongálásával több százezer forint kárt okoztak a szolgáltatónak.

A Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság a három férfit lopás bűntett és lopás bűntett kísérlet elkövetésével gyanúsítja és őrizetbe vette őket. A rendőrség vizsgálja, hogy Békés, Bács-Kiskun, és Hajdú-Bihar megyék mellett más megyében, hasonló módszerrel követhettek-e el bűncselekményeket.

<< Vissza az előző oldalra