Kábítószergyanús anyagok a garázsban

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A soproni rendőrök kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt fogtak el három helybéli férfit.

A járőrök Sopronban, a Somfalvi úton igazoltattak három férfit 2019. június 11-én 0 óra 25 perckor. A rendőrök figyelmét az keltette fel, hogy az éjszakai óra ellenére egy garázsból fény és jellegzetes vadkenderszag szűrődött ki. Az intézkedés során átvizsgálták a helyiségben tartózkodók csomagjait és ruházatát, amelynek eredményeként - egy kézitáskában - alufóliába csomagolt, por állagú kábítószergyanús anyagra bukkantak. A garázsban álló kanapén, egy tasakban 11 darab rózsaszín és lila kábítószergyanús tablettát, az ülőfelület és háttámla közé rejtve, illetve a földön kábítószergyanús növényi származékot, befőttes üvegben tárolt por állagú anyagot, kábítószer-fogyasztásra és mérésre használt eszközöket, kézzel sodort cigarettát találtak.

A három férfit az egyenruhások a helyi rendőrkapitányságra előállították, ahol a velük szemben alkalmazott drogteszt pozitív értéket mutatott. A nyomozók a 28 éves F. Bencét, a 27 éves M. Szabolcsot, a 26 éves G. Tamást kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

<< Vissza az előző oldalra