Kábítószert terjesztett a házaspár

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A megalapozott gyanú szerint több alkalommal adtak el kábítószert kunszentmiklósi fiataloknak.

A Kunszentmiklósi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya nyomozást rendelt el kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt H. Mihály 43 éves és H. Mihályné 44 éves helyi lakosok ellen.

 

A nyomozás adatai szerint a pár hetente több alkalommal vásárolt kábítószert Fejér megyéből, melyet ezt követően otthonukba vittek. A rendelkezésre álló adatok szerint H. Mihályné a ruházata alá rejtette a fehér port tartalmazó zacskókat, amelyeket lakóhelyükön a vásárlóknak tovább értékesítettek.

 

A gyanúsítottak ingatlanjában 2015. november 4-én megtartott házkutatás során a nyomozók lefoglaltak négy darab, bruttó 0,53 gramm tömegű fehér színű kristályos anyagot tartalmazó alufólia-csomagot, melyekről az előzetes szakértői vélemény alapján kiderült, hogy kábítószert tartalmaznak. 

 

A feltételezett elkövetőket a nyomozók kihallgatásukat követően őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatásukat, amelyet a Kunszentmiklósi Járásbíróság 2015. november 6-án elrendelt.

<< Vissza az előző oldalra