Kedvet kapott

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kaposvári rendőrök jármű önkényes elvételének bűntettével gyanúsítanak megalapozottan egy böhönyei férfit, aki a sértett autójával egyszerűen csak elhajtott.

Az ügy adatai szerint 2018. július 21-én 23 óra körül ismeretlen tettes Kaposváron a vasútállomás épülete mellett egy járó motorral, üresen várakozó személygépkocsira lett figyelmes. A férfi miután odament az autóhoz, kinyitotta az ajtót, beült és egyszerűen elhajtott.

A rendőrök a bejelentést követően negyed órán belül azonosították és elfogták a 39 éves böhönyei lakost, akit a Kaposvári Rendőrkapitányságra előállítottak és gyanúsítottként hallgattak ki Cs. Jánossal szemben az ittas járművezetés gyanúja is felmerült, aki kihallgatása során elmondta, hogy csak céltalanul autókázni szeretett volna, ezért hajtott el engedély nélkül az őrizetlenül hagyott autóval.

 

 

<< Vissza az előző oldalra