Kerékpárokra szakosodott

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Több kerékpárt, illetve egy mobiltelefont tulajdonított el egy hódmezővásárhelyi férfi. Lopás miatt indult ellene eljárás.

A feltételezett elkövető 2019. április elején összesen hat kétkerekűt lopott el Hódmezővásárhely belvárosában, Siófokon pedig az egyik ismerősétől a mobiltelefonját vitte el. A nyomozók az adatgyűjtés során megállapították a feltételezett elkövető személyazonosságát, aki gyanúsítotti kihallgatásán elismerte a cselekmények elkövetését. Elmondta azt is, a telefont és bicikliket eladta.

A 27 éves férfi ellen üzletszerűen, szabálysértési értékre elkövetett lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság nyomozói a kerékpárokat lefoglalták, és egy bordó kivételével visszaadták a tulajdonosoknak. A gazdátlan bicikli tulajdonosának jelentkezését a jármű papírjaival együtt várják a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányságon.

<< Vissza az előző oldalra