Késsel rabolt

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kiskunhalasi rendőrök hat órán belül elfogták azt a férfit, aki a gyanú szerint egy dohányboltot rabolt ki.

Rablásról érkezett bejelentés a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2018. szeptember 11-én 13 óra 26 perckor.

A rendelkezésre álló adatok szerint 13 óra 10 perc körül az egyik kiskunhalasi dohányboltban megjelent egy ismeretlen személy, aki késsel a kezében az eladót a pénztárgépben lévő bevétel átadására szólította fel. A nő félelmében mozdulni sem tudott, ezért a férfi belenyúlt a kasszába, és onnan hozzávetőleg 30.000 forintot vett magához, majd azzal együtt elmenekült a helyszínről.

A kiskunhalasi nyomozók a rendelkezésre álló kamerafelvételek alapján a közterületi állomány bevonásával beazonosították, és 19 óra 5 perckor elfogták a feltételezett elkövetőt, egy 23 éves helyi lakost. Felfegyverkezve elkövetett rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták a férfit. Őt a rendőrök őrizetbe vették, és előterjesztést tesznek letartóztatásának indítványozására.

<< Vissza az előző oldalra