Két embert megszúrt és magát is megsebesítette egy 17 éves fiú

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A budapesti nyomozók elfogták azt a 17 éves fiatalembert, aki a bűnügyi felügyelete helyéül kijelölt lakásban levágta lábáról a nyomkövető eszközt, a lakást elhagyta, majd megszúrt egy lányt és annak édesanyját; végül saját magát is megsebesítette.

Kőbányai lakcímén volt kijelölve a bűnügyi felügyelete annak a 17 éves budapesti fiúnak, aki 2019. augusztus 8-án 7 óra 26 perckor megszökött a lakásból.

A fiú egyenesen a XI. kerületi Csóka utcába ment, ahol egy késsel rátámadt és megszúrt egy fiatal lányt és az otthon tartózkodó édesanyját, majd a kést maga ellen fordította. Mindhárman életveszélyesen megsérültek.

A helyszínre érkező nyomozók a fiatal fiút elfogták, a mentőszolgálat munkatársai mindhármukat kórházba szállították. ​

<< Vissza az előző oldalra