Kifosztás miatt őrizetben

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az önkormányzati vízmű dolgozójának adta ki magát az a háromtagú társaság, amely egy idős asszonyt fosztott ki Hódmezővásárhelyen. A rendőrök a feltételezett elkövetőket 24 órán belül elfogták, majd őrizetbe vették.

A csoport tagjai közül ketten 2017. november 22-én 11 óra körül jelentek meg a sértett lakásában, ahol azt mondták, hogy víznyomás-ellenőrzést végeznek, ezért a lakó beengedte a férfiakat. Harmadik társuk sofőrként segítette őket. A gyanúsítottak a munkáért pénzt kértek az asszonytól, ekkor megfigyelték hol tartja azt. Ezt követően, míg egyikőjük elterelte az áldozat figyelmét, addig a másik férfi kivette a szekrényfiókban talált összes készpénzt.

A terheltek több mint 100.000 forinttal távoztak a helyszínről. A hódmezővásárhelyi nyomozók a bejelentést követően, rövid idő alatt azonosították a feltételezett elkövetőket, akikkel szemben elfogatóparancsot bocsátottak ki. Ennek alapján a Nyíregyházi Rendőrkapitányság járőrei 2017. november 23-án 10 órakor, a város külterületén, a 4-es számú főúton egy igazoltatás során elfogták a férfiakat.

Ellenük kifosztás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás. A rendőrök őket őrizetbe vették, majd az illetékes ügyészségen előterjesztést tettek előzetes letartóztatásuk indítványozására. A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság vizsgálja, hogy az országban hol követtek el hasonló bűncselekményt.

<< Vissza az előző oldalra