Kihallgatták

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A gyanú szerint megölte édesanyját, majd begyógyszerezte magát egy budapesti férfi, a rendőrök találtak rá. Állapota miatt eddig nem lehetett kihallgatni.

Egy nő tett bejelentést a rendőrségen 2024. február 7-én 20 óra 30 perc körül, hogy nem tudta az édesanyját elérni, ezért felkereste zuglói lakásán, ahol holtan találta. A fővárosi rendőrök a helyszínen szemlét tartottak, melynek során kiderült, hogy a 69 éves nő halálát bántalmazás okozta. A budapesti nyomozók két és fél órán belül azonosították a feltételezett elkövetőt, áldozat 51 éves fiát, akit a BRFK Bűnügyi Bevetési Osztály munkatársai XIII. kerületi lakásán találtak meg eszméletlen állapotban. A férfi begyógyszerezte magát; a rendőrök mentőt hívtak hozzá, és kórházba vitték.

A nyomozók S. Tibort az eset után egy héttel, 2024. február 14-én tudták kihallgatni. A férfi a terhére rótt bűncselekményt nem ismerte be. A Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztálya emberölés bűntett megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vette, és kezdeményezték letartóztatását.

<< Vissza az előző oldalra