Kőzápor hullott az autósokra

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte abban az ügyben a vizsgálatot, amiben fiatalok kővel dobáltak meg az úttesten közlekedő járműveket.

A közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást a Miskolci Rendőrkapitányság Közeledésrendészeti Osztálya két 15 éves helyi fiúval szemben. A gyanúsítottak 2018. április 24-én 19 óra körül Miskolcon, a Csabavezér út fölötti vasúti átjáróról közel 30 kővel dobálták meg az arra közlekedő autókat és az egyiket el is találták.

A sértetti bejelentést követően azonosították, elfogták majd a rendőrkapitányságra előállították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható két fiút. A fiatalkorúak kihallgatásukon beismerték és megbánták tettüket.

A Miskolci Rendőrkapitányság a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az iratokat átadta az ügyészségnek.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya az eset kapcsán felhívja a szülők figyelmét, amennyiben szükséges mondják el gyermekeiknek, hogy a „csínytevések” tragikus következményekkel is járhatnak!

<< Vissza az előző oldalra