Közfeladatot ellátó személyt ütött meg

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kaposvári rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 50 éves férfit, aki bántalmazott egy buszsofőrt.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2022. február 26-án 8 óra 45 perckor Kaposváron, a helyi autóbusz-pályaudvaron egy férfi ordibálni kezdett egy buszsofőrrel, aki a kollégájával beszélgetett. A szidalmazást követően egy alkalommal nagy erővel meg is lökte a járművezetőt. A körzeti megbízottak az agresszív utast elfogták és a Kaposvári Rendőrkapitányságra állították elő.

A nyomozók a helyi lakost közfeladatot ellátó személy elleni erőszak elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki. H. Béla a vallomása során elismerte a bűncselekmény elkövetését, és tettét azzal magyarázta, hogy felbosszantotta a sofőr, amiért –véleménye szerint- a beszélgetés miatt nem indult időben a járata. 

<< Vissza az előző oldalra