Közlemény

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Büntetőeljárás indult az orvos ellen.

A Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya nyomozást folytat egy Zala megyei orvos ellen, vesztegetés elfogadása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

Az eljárás adatai szerint az orvos a magánpraxisába tartozó pácienseket telefonon történt egyeztetést követően, a helyi állami kórház ultrahangos vizsgáló helyiségébe rendelte be és fogadta, mely esetekben a kórház alkalmazottjaként, munkaidőben és ügyeleti időben látta el a betegeket, a kórházban végzett vizsgálatokért pénzt kért és fogadott el, így az egészségügyi jogviszonyával kapcsolatos kötelességét megszegte.

A nyomozók 2021. október 12-én gyanúsítottként hallgatták ki az orvost, akinek őrizetbevételéről rendelkeztek.

<< Vissza az előző oldalra