Letartóztatták a badacsonyi halált okozó testi sértés gyanúsítottjait

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság

A két Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei férfi személygépkocsival próbált menekülni a helyszínről, a rendőrök elfogták őket.

Mint ahogy arról korábban beszámoltunk, 2018. szeptember 8-ára virradó éjszaka Badacsonyban két szórakozó baráti társaság tagjai között szóváltás alakult ki, mely dulakodásba torkollott és ennek során egy személy életét vesztette.

A bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható 34 éves V. János és a 29 éves S. Norbert Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei lakosok személygépkocsival menekülni próbáltak a helyszínről, miközben a járművel árokba hajtottak. A rendőrök elfogták, majd előállították és őrizetbe vételük mellett gyanúsítottként hallgatták őket ki.

A két férfi ellen a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság halált okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást. A nyomozók előterjesztést tettek a két gyanúsított letartóztatásának indítványozására, melyet az illetékes bíróság 2018. szeptember 10-én elrendelt.

letartóztatták

<< Vissza az előző oldalra