Letartóztatták a kávai emberölés gyanúsítottját

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Alosztálya emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy 49 éves férfi ellen.

Ahogy arról korábban hírt adtunk, a férfi 2018. augusztus 11-én 21 óra körül Káván, egy rendezvény helyszínén, szóváltást követően dulakodni kezdett egy helyi férfival, akit ennek során egy késsel megsebesített. A sértett olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházba szállítás közben életét vesztette. A bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható kávai férfit a rendőrök a helyszínen elfogták és előállították a Monori Rendőrkapitányságra.

"

A 49 éves férfit a Pest megyei nyomozók emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták, majd őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására, amelyet az illetékes bíróság 2018. augusztus 14-én elrendelt.

 

<< Vissza az előző oldalra