Lezárt akta: bíróság elé állhat a betörő

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Két lopással gyanúsítják a keceli férfit.

 

Egy 72 éves keceli asszony tett feljelentést 2017. december 28-án a Kiskőrösi Rendőrkapitányságon, mert a kora délutáni órákban a lakása ajtaját egy ismeretlen személy feltörte. Az elkövető az ingatlanból radiátort, centrifugát, mobiltelefonokat, fényképezőgépet, akkumulátort, illetve – szinte válogatás nélkül – egyéb használati tárgyakat lopott el.

 

Néhány nappal később a rendőrök beazonosították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 18 éves helyi lakost, akit lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgattak.

 

A férfinél tartott házkutatás során az ellopott értékek előkerültek. A rendőrök az elkövető lakásában két barkácsgépet is találtak, amelyekről feltételezhető volt, hogy bűncselekményből származnak. Ezekről rövid nyomozás során kiderült, hogy egy 2018. december 20-i betörésből származnak. A 65 éves sértett akkor nem tett feljelentést, de a rendőrök megállapították, hogy a műszaki cikkeket tőle tulajdonították el, és azt vissza is adták neki. A gyanúsított így két lopásért felelhet.

 

A nyomozók az ügyet a napokban lezárták, és azt iratokat bíróság elé állítás javaslatával küldték meg a helyi ügyészségre.

<< Vissza az előző oldalra