Lezárt akta: dohányboltban rabolt

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A nagykanizsai rendőrök vádemelési javaslattal zárták le a 19 éves nagybakónaki fiatalemberrel szemben folytatott nyomozást.

Ahogy arról korábban hírt adtunk, a gyanúsított 2018. március 9-én 20 óra 35 perckor egy maszkkal a fején lépett be Nagykanizsán egy dohányboltba, ahol elővett egy gáz-riasztó fegyvert, majd az ott egyedül tartózkodó eladóra szegezte és a bevételt követelte. A megfélemlített nő engedelmeskedett a támadónak és átadott neki több százezer forint készpénzt.

A városi körzeti megbízottak 20 óra 47 perckor a belváros egyik parkjában figyeltek fel egy gyanús alakra, akit igazoltattak. A férfi táskájából hiánytalanul előkerült a dohányboltból elvitt pénz, valamint a fegyver is.

A nyomozók a 19 éves nagybakónaki fiatalemberrel szemben rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a napokban befejezték, az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldték meg a Nagykanizsai Járási Ügyészségnek.

<< Vissza az előző oldalra