Lezárt akta: „Eláslak, dögölj meg!”

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Pest megyei rendőrök befejezték egy tavaly tavasszal elkövetett életellenes bűnügy vizsgálatát, most vádemelést javasolnak.

A rendőrök egy 57 éves nő segítségére siettek 2021. április 12-én este. A nyomozás adatai szerint Pécel egyik fás-bokros területén egy férfi minden előzmény nélkül szidalmazni kezdte a hajléktalan asszonyt, ököllel többször megütötte és testszerte össze-vissza rúgdosta, miközben azt kiabálta, „Eláslak, dögölj meg!”. Az áldozat sérüléseiből csak hetekkel később gyógyult fel teljesen.

A rendőrök napokon belül elfogták, előállították és őrizetbe vették a 29 éves V. Istvánt, aki gyanúsítotti kihallgatásán érdemi vallomást nem tett. A nyomozók súlyos testi sértés bűntette miatt indítottak vele szemben eljárást, később az elkövetett bűncselekményt átminősítették.

Az igazságügyi orvosszakértő véleménye szerint az áldozat a támadás következtében nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. A bántalmazás erőbehatásainak módja és nagysága azonban alkalmas lett volna arra, hogy az asszony életveszélyes állapotba kerüljön, ennek elmaradása csak a véletlennek volt köszönhető.

Az az óta letartóztatott férfi ellen a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya életveszélyt okozó testi sértés bűntett kísérlete miatt folytatott eljárását befejezte, a keletkezett iratokat vádemelést javasolva megküldte az ügyészségnek.

 

<< Vissza az előző oldalra