Lezárt akta: Elvitték a buszt, de nem volt engedélyük

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A szegedi nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát azzal a társasággal szemben, akik kinyitottak, majd elvittek egy parkoló buszt a sándorfalvi autóbusz-állomásról. Eljárás indult ellenük.

A megalapozott gyanú szerint a feltételezett elkövetők 2019. április 6-án hajnalban vitték el a sándorfalvi autóbusz-pályaudvaron lévő tömegközlekedési eszközt. Mivel tudták hogyan kell kinyitni, beszálltak, majd a 23 éves egyik elkövető elindította a járművet. Útjuk alatt kidöntöttek egy közlekedési táblát, melynek során a busz oldala megsérült. Amikor visszatértek Sándorfalvára, a kiérkező járőrök igazoltatták, majd előállították őket. Kihallgatásukon a gyanúsítottak elismerték a cselekmények elkövetését. A három fiatal ellen jármű önkényes elvétele, valamint az önjelölt vezetővel szemben engedély nélküli vezetés és ittas állapotban elkövetett járművezetés miatt indult eljárás.
A Szegedi Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az ügy iratait a napokban átadta az ügyészségnek.

<< Vissza az előző oldalra