Lezárt akta: Három helyszín, három elfogás

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát.

Kiskunhalason 2020 januárjától, illetve Kiskunmajsán 2020 márciusától több betörés és lopás is történt. A kiskunhalasi és kiskunmajsai rendőrök az elkövetők beazonosítása és elfogása érdekében egy-egy nyomozócsoportot állítottak fel.

Az adatgyűjtések során három helyi férfi került a rendőrök látókörébe. A 24 éves helyi lakos a gyanú szerint januártól, egy 37 éves férfi május közepétől Kiskunhalason, míg egy 22 éves helyi férfi márciustól Kiskunmajsán követett el vagyon elleni bűncselekményeket.

2020. június 3-án három helyszínen tartottak akciót a kiskunhalasi és kiskunmajsai rendőrök.

A három férfit elfogták és kihallgatásukat követően őrizetbe vették.  A házkutatások során több - vélhetően lopásból származó - tárgyat találtak és foglaltak le a nyomozók.

A rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat vádemelés javaslatával küldték meg a helyi ügyészségre.

<< Vissza az előző oldalra