Lezárt akta: kivégzéssel fenyegetőzött, eljárás lett belőle

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság

A TEK ügyeletesének mondta el tervét a bajai férfi, a rendőrök közveszéllyel fenyegetés miatt indítottak eljárást.

Egy 52 éves férfival szemben folytattak nyomozást a Bajai Rendőrkapitányság egyenruhásai közveszéllyel fenyegetés bűntett miatt. A gyanú szerint a helybéli felhívta a Terrorelhárítási Központ ügyeletét és közölte, hogy fegyvereket fog vásárolni, amelyekkel kivégzéseket tervez a dílerek és bűnözők körében. Azt is elmondta, hogy tervének megvalósításához megvannak a kapcsolatai, és végre is hajtja azt.

A nyomozás során kiderült, hogy a férfi rendszeresen tesz bejelentéseket, és korábban folyt már ellene hasonló eljárás, azonban ez sem tartotta vissza az újabb fenyegetőzéstől.

Az egyenruhások gyanúsítottként hallgatták ki a férfit, aki beismerő vallomást tett. Az ügy vizsgálatát befejezték, és megküldték az iratokat az illetékes ügyészségnek.

<< Vissza az előző oldalra