Lezárt akta: Lopott kerékpárral indultak rabolni

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A szekszárdi rendőrök befejezték annak az ügynek a vizsgálatát, melyet két fiatallal szemben folytattak rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

Mint arról korábban írtunk, 2021. július 27-én 22 óra 20 perc körüli időben történt, hogy Szekszárdon az egyik temető melletti buszvárónál egy 18 éves kajdacsi lakoshoz odalépett két fiú, az egyik elkérte a mobiltelefonját, hogy felhívja egy ismerősét. Ezután röviddel, kezében a telefonnal futásnak eredt, a sértett szaladt utána. Mikor a tolvaj közelébe ért, a másik fiú kerékpárral szándékosan nekiment, amitől elesett és meg is sérült. Egy ismeretlen férfi lépett oda hozzá, ő segített, és hívta a rendőrséget.

Az egyenruhások azonnal a címre indultak. A személyleírás alapján nem messze onnan igazoltattak két fiút, akik egy kerékpárral közlekedtek. A fiatalok elszámoltatásuk során elmondták, egyikük lopta el a telefont a sértettől, majd a társa kerékpárral szándákosan ütötte el őt, hogy ne érhesse utol a tolvajt. A 14 éves kapospulai és a 15 éves teveli lakost előállították, gyanúsítottként hallgatták ki. Mindkét fiatal beismerő vallomást tett. Elmondták továbbá, hogy Szekszárdig két, korábban lopott kerékpárral jutottak el, de defekt miatt a város széléről már egy bringával folytatták az utat.

A telefont jogtalanul megszerző fiúnak lopás vétsége, míg a kerékpárral a sértettet elütő fiatalnak rablás bűntette miatt kell felelnie.

Az eset körülményeinek vizsgálatát a nyomozók befejezték, és a keletkezett iratokat a napokban vádemelési javaslattal megküldték az illetékes ügyészségnek.

<< Vissza az előző oldalra