Lezárt akta: segítségnyújtás nélkül továbbhajtott

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök azonosították azt a járművezetőt, aki balesetet okozott, majd elhajtott a helyszínről.

A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya folytatott vizsgálatot egy kiskunfélegyházi férfival szemben segítségnyújtás elmulasztása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

A 26 éves férfi teherautóval közlekedett 2017. november 8-án 13 óra 30 perc körül a 42-es számú főúton Berettyóújfalu felől Mezőpeterd irányába. A sofőr a haladása során áttért a menetirány szerinti bal oldali forgalmi sávba, ahol egy vele szemben szabályosan közlekedő bolgár kamionnal érintőlegesen összeütközött. A baleset következtében a teherautók visszapillantói csapódtak egymásnak, ami a szabályosan közlekedő kamionos esetében betörte a vezetőoldali ablakot. Az ütközést követően a szabálytalan teherautós megállás nélkül továbbhajtott. Az eset során a bolgár járművezető könnyű sérüléseket szenvedett. A berettyóújfalui rendőrök adatgyűjtést végeztek, amelynek eredményeként azonosították a balesetet okozó kamiont és vezetőjét, akit gyanúsítottként kihallgattak a rendőrkapitányságon. A 26 éves férfi elismerte a felelősségét a baleset okozásáért.

A nyomozó hatóság az F. Rudolffal szemben folytatott vizsgálatot 2017. december 14-én befejezte és az ügyben keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal továbbította az ügyészség részére.

<< Vissza az előző oldalra